Úgy látszik, kezd rendszerré válni, hogy ha elutazunk valahova, próbálok barátokat, ismerősöket toborozni az útra, társnak. Így volt ez a prágai úttal is.
Meghirdettük az L. G. T. oldalon ezt a kirándulást, és vártuk a jelentkezéseket. Terveztünk, szerveztünk. Arra gondoltam, ha elegendően leszünk, különbusszal is tudunk menni. Sajna az utolsó pillanatokban is volt, aki lemondta az utat, így majdnem lemaradtunk még az utazásiroda által szervezett útról is.
Ha nem is maradtunk le, de azt elértük a nagy szervezkedés, egyeztetés alatt, hogy a Debrecenből induló buszok, mind beteltek. Így csak a Budapestről induló járatra volt már hely.
Véglegesítettük a jelentkezők létszámát, és elindulhatott az konkrét útszervezés. Utazási irodába járás, telefonálgatás, a pesti résztvevők rohanása egy-egy bankfiókba, pénzváltás, természetesen az utolsó nap délutánján. Aztán az utolsó nap már szabadság és végre elérkeztünk a csomagoláshoz. Indulásunk előtti estén már korán fél nyolckor lefeküdtünk.
Luiluinak, Arrabonanak, és nekem Judithnak már hajnal 2 órakor megkezdődött az utazás. A korai időpontnak köszönhetően nagyon gyorsan felértünk Budapestre.
Nem is voltunk irigyek, amikor az M3-as bevezető szakaszán, épp azt a házat hagytuk el, ahol Csigabiga lakik, megszólalt a telefonom, és álmos hangon Baliagy szólalt meg: Most ébredtem!
Nagyon gyorsan átrakodtunk egy taxiba, felvettük Gyöngyvér barátnőjét, Melindát, és irány a Népliget, és az ott várakozó akosgy és az autóbusz.
Pontban 6 órakor elindult a népes sereg (két autóbusszal). Elfészkelődtünk, nézelődtünk, ki-kiszunyókált egy keveset, olvastunk, beszélgettünk. Rövid pihenők közbe iktatásával utaztunk, áthajtottunk határokat jelző épületek közt, és haladtunk tovább. Számunkra úgy tűnt a fél Magyarország útra kelt, hogy elhagyja kis hazánkat. Rengetegen haladtak az országhatár fele és azon túl is sok magyar kocsit láttunk.
Nem tudom ki, hogy van az utak minőségével, de amikor a cseh sztrádára értünk és azon kellett tovább haladnunk, senkinek nem volt kedve se olvasni, se aludni, mert a lelket is kirázta belőlünk. Megkönnyebbülés volt mindenki számára, amikor letértünk róla, hogy eljussunk Kutna Horába. Világörökség részeként nyilvántartott város, mely a középkorban Prága mellett Csehország legnagyobb városa volt és egy ideig királyi pénzverdeként is működött. Ennek oka, hogy a város alatt gazdag ezüstbányát fedeztek fel. II. Vencel király ideje alatt a prágai garasokat itt verték.
Rövid, pár órás városnézést iktattunk be (Csontkápolna, Szent Borbála Katedrális). A Miasszonyunk, vagy a Szent Barbara katedrális, kötelező látnivaló.
Miasszonyunk katedrális:- Kutná Horában lévő ciszterci kolostorhoz tartozott. 1995-ben a katedrális Kutná Hora többi műemlékével együtt a Világörökségek listájára került
Innen már Prágáig meg sem álltunk.
Ezeket leszámítva egy igen kellemes modern, felújított szállodában kaptunk elhelyezést. A Hotel Stary pivovar, 1654-ben alakult, műemléki védelem alatt álló régi sörgyár épületében található ez a 2003-2006 között kialakított igényes, háromcsillagos hotel.
Itt a szokásos herce-hurca
Egy igen kellemes, de kissé fárasztó nap után jól esett egy finom kiadós vacsora. Aztán szép lassan f
elvonultunk a szobáinkba, és senkit nem kellett altatni, mindenki azonnal mély álomba zuhant.
Másnap (Október 24.) reggeli után, elautókáztunk a másik szállodába. A minden napi ide-oda utazások miatt csak a mi csoportunk részesült abban a szerencsében, hogy kétszer naponta elmehessünk Prága egyik igen kétes hírű építkezése mellett, ami úgy épül, mint nálunk hajdanán a Kőműves Kelemen által épített Déva vára. Soha nem akar felépülni, csak csúfítja Prága területét.
Délelőtti programunk a Várban (Hradcany) kezdődött.
Területére a Mátyás kapun keresztül juthattunk be. A Vár kapujában, tartottunk egy pár perces pihenőt.
A Bejárat után egyből az elnöki iroda épülete található, mely egy reneszánsz és barokk képtárnak ad helyet. Itt a téren az idegenvezetőnk tartott egy kis beszámolót, hogy mit kell tudni a Várról, és innen mindenki arra mehetett amerre akart. Pont lekéstük az őrségváltást, csak az orrunk előtt elmasírozó katonákat sikerült lencsevégre kapni. Egy csoportban maradtunk mi hatan és elindultunk felfedezni a Várat.
Átsétáltunk a második várudvarra. Innen balra a város legjelentősebb egyházi épülete, a Szent Vitus székesegyház reneszánsz harangtornyos épületével találtuk magunkat s
A teret elhagyva, kis hangulatos, zeg-zugos utcácskákon
haladtunk a hömpölygő tömeggel. Megnéztünk minden érdekes épületet, bekukkantottunk, mindenhova, ahova csak be tudtunk menni. Gyönyörködtünk Prágában, innen fentről, a Várból. Megnéztük a vár mellett található Szent Vencel szőlejét, ami egy több szintes szőlőskert, minden eddiginél szédítőbb kilátással az Arany városra. Sajna az arany utcácskába nem sikerült bejutnunk, pedig szerettem volna.
Visszasétáltunk a Szent Vitus székesegyházhoz, beálltunk a rengeteg ember közé és türelmesen, forral bort és forró csokoládét iszogatva vártuk ki a sorunkat, hogy bejuthassunk ebbe a csodálatos épületbe.
A nap következő programja szabadidővel kezdődött és háromkor kellett találkoznunk a Vencel-téren. A Vencel tér Prága szíve. Tulajdonképpen nem is tér, hanem egy hosszú és széles útvonal. Hossza
A tér közepén ott állt két Nosztalgia villamos, emlékül, annak, hogy valamikor a Vencel téren is jártak. A két kocsiból bárt és cukrászdát alakítottak ki. Nagyon hangulatos és szerintem követésre méltó, ötletes megoldás, nagyon tetszett.
3-kor elkezdődött a hivatalos idegen vezetés. Meghallgattunk Prága történelmét, a térről, amit tudnunk kellett és szép lassan sétáltunk a tér északi vége fele. A tér végénél egy jobb kanyar és nemsokára a szemünk elé tárult a Lőportorony és a Reprezentációs ház. Ez a lenyűgöző palota Csehország történelmében többször is fontos szerepet töltött be. 1918. október 28.-án itt kiáltották ki Csehszlovákia függetlenségét. Az építése a romos királyi udvar helyén 1905-ben kezdődött, és 1912-ben nyílt meg. Fő része, a Smetana, Csehország legnagyobb koncertterme, ezen kívül még öt terem, két kávéház, és egy első osztályú étterem található itt. A lőportorony a reprezentációs ház mellett áll. A 65 méteres torony kapuként szolgál a királyi úthoz, amely az óvároson keresztül, a Károly-hídon át a várba vezet. 1475-ben, egy 11. századi kapu, Prága egyik eredeti városkapuja helyére épült. Eredetileg hegyi toronynak hívták, de mióta a 17. században lőporraktárnak használták, lőportoronynak nevezik. 1757-ben súlyosan megsérült, és 1857 és 1886 között építették újjá. A tér túloldalán található a Nemzeti Színház, ahol pont most volt műsoron a Svejk. Meg is rohamoztuk a derék katonát, egy-egy fotó erejéig.
Sétáltunk tovább, hallgattuk az idegenvezető részletes ismertetőjét, nézegettük a Kis vakond bolt kirakatát, és rengeteget fotóztunk. Meg-megállva, egy-egy újabb információval gazdagodva haladtunk tovább. A következő megálló helyünk a Rendi Színház mögött található a Károly Egyetem történelmi székhelye, Európa legrégibb, mai napig teljesen kihasznált egyetemi épülete. Innen tovább sétálva kiértünk az Óváros térre.
Aki ismer, az tudja, nem lehet szűkszavú emberkének nevezni. Na, de ami itt elém tárult, az csak: „Jaj!- De szép, de csodálatos! Istenem, de gyönyörű!” - felkiáltó mondatokat variáltam és csak ezek a mondatok hagyták el a számat, és álltam földbe gyökerezett lábbal.
Az Óváros tér épületei maga a mese! Az teret olyan jeles épületek szegélyezik, mint például a Szűz Mária templom, melynek homlokzatát arany Madonna szobor díszíti. A Szent-Miklós templom a 12. században épült. Szépségét leírni nem lehet, ezt látni kell! A tér jellegzetes, egyedi eleme a Kőharangokkal díszített középkori palota, a kőkosos ház és a Storz-ház. Híres a Városháza, mely közel 70 m magas tornyáról könnyen felismerhető. Legismertebb látványossága az Orloj, talán 1410-ből való és 3 önálló részből áll: bábjáték, szférakör és naptár. Minden kerek órában kinyílik az ablak, és az idő múlását jelképező halál elővezeti a 12 apostolt. A torony alatti falon egy csillagászati óramű két kereke forog. Az egyik naptár, a másik óra, valamint a Nap, és a Hold pozíciója is látható rajta. 10-22 óra között. Az óra legrégebbi része 1410-ből származik. Méltán vált Prága egyik jelképévé. A legendák szerint az órásmestert, aki 1490-ben ezt a csodát megalkotta, megvakították, nehogy még egyet készíthessen belőle. A 'Tyn templom' vagy más néven a 'Boldogasszony temploma' a város egyik leghíresebb építménye. Ezzel az épülettel nem lehetett betelni. Készítettük róla egy sorozat fényképet, délután, kora este, éjszaka, de mindig másképpen volt szép. Gyönyörűek a teret övező paloták. A tér közepén Husz János szobra áll.
A térről a Zsidóvárosba sétáltunk, amelyet a múlt század végén lebontottak, de megmaradt néhány zsinagóga, a Tanácsháza és a Régi Zsidótemető. A középkorban itt több zsidó közösség élt - törvények által megkülönböztetve az egyéb prágai lakosoktól. A XV. századtól kezdve a zsidók arra kényszerültek, hogy halottaikat városukon belül temessék el, ekkor keletkezett a Régi Zsidó Temető, amely egyedülálló a világon. Mind között a leghíresebb síremlék Jehudi Löw ben Bezalelé /1523-1609/ akit az egész világ csak Löw rabbiként ismer. Az ő nevével kapcsolódik össze a Gólem története is. A legenda szerint a rabbi egy agyagóriást alkotott, a Gólemet, akinek feladata az otthoni munkák elvégzése volt. Egy alkalommal azonban felügyelet nélkül hagyta, és a hatalmas erejű óriás összetört, ami csak az útjába került. A rabbi hazasietett, kivette a Gólem szájából a varázsigét tartalmazó papirost, mire az összeomlott és darabokra tört. Tetemét a Régiúj zsinagóga padlásán helyezték el.
Megnéztük a Régiúj zsinagógát, ami mellet ott állt a Városháza. Láttuk a Maisel Zsinagógát, elmentünk igazi souvenir boltok előtt, amik hamisítatlan Zsidóvárosi ajándékokat kínálgattak, nem éppen olcsó áron. Láttunk Gólem boltot, olyan ajándékokat áruló boltocskát, amiben kis rabbi figurákat lehetett volna vásárolnunk. Nagyon aranyosak voltak. Szép lassan tovább sétáltunk és kiértünk a Károly híd előtti térre. Még kaptunk egy utolsó információs „csomagot”, és elbúcsúztunk az idegenvezetőnktől. Itt szétszéledt a csoport, kinek mihez volt kedve arra ment, innen szabadon bolyonghattunk a városban. Mi, Gyöngyvér, Ákos, Szilvi, Lali és én úgy döntöttünk, hogy átsétálunk a hídon, és aztán megnézzük közelebbről Prága túloldalát, a Kisoldalt.
A Károly híd Prága egyik legrégebbi látványossága, ami az 1342-ben árvíz által lerombolt Judit híd helyére épült. Az 1357-ben épült Kőhíd vagy Prágai híd, 1870-ben kapta a Károly híd nevet. A híd összeköti a kisoldali hídtornyot az óvárosi hídtoronnyal. 30 szentet megmintázó szoborcsoport került fokozatosan a híd falára. A 16 pillérrel rendelkező híd 515m hosszú és 10 m széles. Grafikusokkal, utcazenészekkel, mutatványosokkal, és fiatalokkal találkoztunk sétánk során, ráadásul a híd egy részét éppen most újították fel, így le volt zárva. Meg kell őszintén vallanom, most éreztem először csalódást, mert nem ezt a látványt vártam.
Ahogy végig sétáltunk a hídon, egy vízimalmot fedeztünk fel. Később derült ki, hogy ez a Kampa sziget. Mivel a Moldva egyik mellékágával, az Ördögárokkal különül el a környéktől, itt két szép házsor közé is befolyik a víz - a területet „Prága Velencéjének” is nevezik, csatornái, és vízre épült házai miatt. A Károly-hídtól lefelé vezető lépcsőn lehet a szigetre jutni, amely lépcső a Mission Impossible híres helyszíne volt. A Kampa parkjában található a híres Lennon-fal.
Gyorsan betértünk egy „kis vakondokokat” is áruló boltba, és bevásároltunk hűtő mágnesekből és irány a Petrin Domb, aminek tetején ott áll a Petřín Torony - a modern építészet párizsi Eiffel-tornyot másoló 60 méter magas remeke a Rozhledna.
Már idehaza eldöntöttem - mivel már hallottam erről a toronyról - ha lesz szabadidőnk, feltétlenül felkeresem. Ez a kilátó egy dombon helyezkedik el a Kisoldalon, ami Prága 7 dombja közül a legmagasabb és legnevezetesebb. Felfelé haladva láthattuk Karel Hynek Mácha szobrát, aki a szerelmesek nem hivatalos védőszentje. Kisoldaltól, az Ujezd utcából lehet gyalog menni, vagy felszállni az innen induló Petrin siklóra, amelynek 3 megállója van a Petrin: az alján, a domb közepén és a csúcson. Nekünk szerencsétlenségünkre, vagy szerencsénkre nem működött a sikló, így rövid sétával felsétáltunk a kilátóhoz. Mire felértünk a Kilátóhoz erősen esteledett, így már ki volt világítva a Torony. Csodálatos látványt nyújtott, mint minden, amit ma egész nap láthattunk. Gyorsan megvettük a belépőjegyet és ezután már csak 299 lépcső leküzdése volt hátra. Minden második pihenőnél én elrendeltem magamnak a szusszanást, amikor nagy megrázkódtatásban volt rés
erőmet, amire még szükségem volt, hogy a legtetejére érjek a toronynak, amikor Ákos kettesével szedve a lépcsőket, frissen-fiatalon elrohant mellettem. Na, ez a látvány teljesen összetört. Úgy döntöttem, azért is szuszogok még egy sort. Persze, amire felértem, már teljesen besötétedett. Csodálatos látvány tárult elénk. Kivilágítva az egész Prága és nem messze tőlünk teles pompájában a Szent Vitus székesegyház. Lélegzetelállító látvány volt!
Aztán amikor beteltünk a látvánnyal, készítettünk egy csomó képet, szép lassan lemásztunk a toronyból. Ákos kitalálta, vagyis emlékeztetett bennünket, hogy Prágában rengeteg geocaching.com-os láda van, ha már itt vagyunk, és ha már itt van egy a közelünkben meg kéne keresni. Természetesen semmiféle leírás nem állt rendelkezésünkre, csak a koordináták. Nem baj, mit nekünk leírás, menni fog az ennek a társaságnak. Addig ment is, míg a domboldalon az erdőben eltűnt Ákos, hogy majd Ő lehozza nekünk. 
Egy kicsit sokalltuk az időt, amit fenn töltött a fák közt, erre Gyöngyvér vállalkozott, hogy utána jár, és segít Ákosnak a keresésben. El is indult és tartott a segítőkészsége és a bátorsága, addig, míg be nem ért az első fák közzé, és eszébe nem jutott, hogy tulajdonképpen Ő fél a sötét erdőben. Valahogy sokkal gyorsabban ért vissza hozzánk, mint, ahogy távozott. Nem sokára Ákos is előkerült egy kicsit szomorúan: nem lett meg a láda!
Amikor leértünk a városba, ismét kettévált a társaság, Szilvi és Ákos úgy döntött hiába van este, hiába nem sikerült az előző ládát megtalálni, ők bizony szerencsét próbálnak és nyakukba veszik a várost és megkeresnek egy-két ládát. Ezzel elviharzottak. Gyöngyvérnek viszont sürgős vásárolni valója akadt, így mi hárman viszont egy élelmiszerboltba tértünk be.
Gyorsan megvásároltunk minden dolgot, amire szükségünk volt, és közös megegyezéssel arra az elhatározásra jutottunk, ma este nem maradunk bent a városban, hanem a saját buszunkkal fogunk a szállodába menni. Az volt a megbeszélés, hogy ha valaki nem marad a városban és nem a tömegközlekedés valamelyik eszközét veszi igénybe, akkor 8 órakor van gyülekező a Vencel téren, és ezután csak 5 percet várnak az emberkékre. Aki addig nem érkezik meg, úgy tekintik, hogy bent maradt a városban.
Mi úgy döntöttünk, hogy a busszal megyünk haza, ennek már csak az az akadálya volt, hogy a Moldva túloldalán voltunk, nem tudom hány kilométerre a tértől és előttünk mindenütt hömpölygött a tömeg. Szánkba lett rágva: Prágában nem nehéz tájékozódni, főleg az Óratoronytól, mert: „- ezen a mellékutcán jobbra kell kanyarodni, aztán azonnal balra, aztán erre és arra, de különben is menjünk a tömeg után, hiszen mindenki a Vencel tér fele tart. Először is háromnegyed 8 múlt, tehát, ha el akartuk érni a buszt, kapkodni kellett a lábunkat! A másik dolog a Harangjáték: minden órában szólalt meg. Ezeket azért bocsátom előre, hogy érthető legyen mindenkinek, ami ezután velünk történt. Végig rohantunk a Károly hídon, elértük az Óratornyot, a megfelelő kis utcába először jobbra, aztán balra, ismét jobbra és jobbra, majd balra, hirtelen balra fordultunk és követtük a tömeget. Hála a szép időnek és a nagy rohanásunknak, én a testem összes nyílásán levegőhöz próbáltam jutni, Lali kabátjából, már belülről is a víz folyt, de mindez nem számított, mert megérkeztünk a Vencel tér északi fele helyett - ahonnan már csak 6-700 métert kellett volna repülő startban megtennünk, hogy időre a megbeszélt helyre érkezzünk, na, szóval megérkeztünk az - Óratoronyhoz!!! Elvégre a kitudja hányadik ide-oda kanyarodások után, a tömeg követése után, este 8 óra előtt pár perccel, mindenki hova tartott? – Hát persze, hogy az Órajátékokat megnézni! Tehát mi ott álltunk a téren és még csak azt sem tudtuk, hogy merre rohanjunk tovább. Előkerítettük az idegenvezető által kinyomtatott térképszerűséget, Gyöngyvér bekapcsolta a PDA-s telefonját, ami persze nem nagyon látott műholdat. Itt nem a sűrű erdő, és lombkorona volt a zavaró, hanem a szűk kis sikátorok magas épületfalai. Amire végre műhold keveredett a készülékre, már valóban a Vencel téren loholtunk. Természetesen felhívtuk az idegenvezetőnket is, hogy várjanak meg bennünket, azonnal érkezünk csak egy kicsit elkolbászoltunk. Hangulatos sikátorokban, kivilágított apró üzletek közt, sok-sok gyönyörűen kivilágított műemlék mellett loholtunk, ami megért volna egy kis nézelődést, ennek ellenére 20 perces késéssel meg is érkeztünk. A buszra szállva nagy ovációval fogadtak az útitársaink, és örültek annak a ténynek, hogy megérkezett az éjszakás műszak is. Megbeszéltük, hogy ha megérkezünk a szállásunkra, megfürdünk, lemossuk magunkról a nagy rohanást, és aztán összejövünk a Gyöngyvér szobájában. Ebből az lett, hogy fürdés után, ájulási szinten aludtunk el.
A következő napot (Október 25.) úgy kezdődött, hogy most nekünk kedvezett a program, most mi aludhattunk egy kicsivel tovább, mivel a busz, ami ott állt állandóan a mi szállodánk mellett, először a belvárosban elszállásolt csapatot vette fel, így nyertünk másfél órát. A mai nap programja: a Tepla folyó partján épült, Karlovy Vary, az egykori híres fürdőváros volt. Az egész város 1992 óta műemlékvédelem alatt áll.
Két órás zötykölődés után megérkeztünk egy buszpályaudvarra, amitől nem voltunk elájulva, de az adott egy kis vigaszt, hogy nem messze ettől a helytől, ott láttuk a Becherovka Múzeumot, amit feltétlenül meg akartunk látogatni a nap folyamán. Besétáltunk a város központjába, ahol meghallgattuk az idegenvezetőnk szokásos mondókáját és elindultunk, hogy végigsétáljunk az oszlopsoros épületek, pompás kertek, parkok előtt, között.
Megnéztük az ivó kutakat, ivócsarnokokat, sétáltunk és egypáran gyorsan vásároltunk a különleges "bögrécskékből, aminek" segítségével bele kóstolhattunk a meleg vizes források egyikébe-másikéba, de nekem nem ízlett. Ettünk a híres édes omlós ostyából. A gyógyvízzel együtt nagyon elviselhetetlen volt számomra. A többieknek ízlett. A Tepla túlpartján visszasétáltunk a Múzeumhoz. Sajnos nem volt szerencsénk. Csak csoportok látogathatták a Múzeumot. 
Fél négyes találkozónk, akadályozott abban, hogy a háromkor induló magyar csoporthoz csatlakozhassunk. Arra még maradt időnk, hogy a múzeum szomszédságában lévő Becherovka souvenirben vásároljunk, és aztán mehettünk vissza a buszhoz, hogy ne mindig mi érkezzünk utoljára. 
Ezzel elértük azt, hogy nem utolsónak, hanem legelsőnek érkeztünk meg. Volt még durván fél óránk, így Gyöngyvér és
Előttünk volt egy kétórás zötykölődőd út! Bea, az idegenvezetőnk, megszánt bennünket és pihenőt rendelt el, véletlenül a Krusovicei sörgyár parkolójába, hogy akinek valami halaszthatatlan dolga akadt, azt most elintézheti. A buszon utazok kétharmada, elrohant sört venni. Bea, nem egészen erre gondolt! Hat óra körül érkeztünk vissza Prágába. Most is a Vencel téren vált szét a társaság. Erre az estére csak szabad programunk volt. Aki akart az már most visszatérhetett a szállásunkra, de ilyen nem volt. Ennek az estének nagyon örültünk, mert végre láthattuk az esti kivilágított Prágát, mert az előző esti rohanáskor semmit nem láthattunk belőle. Ráérősen, sétálva, mindent megnézve, minden hova bekukkantva haladtunk, az előző napi városnéző útvonalunkon. Közben megpróbáltuk a még hiányzó ajándékokat is megvásárolni. Arrabona Kisvakondokot akart venni, Ákosgy cseh csokit, én a fiaimnak valami apróságot. Közben alaposan szemügyre vettük a környéket, ahol haladtunk. Sok fotót készítettünk, ahol már tegnap csináltunk képeket, de ezek egy másik arcát mutatták meg a városnak. 9 óra előtt elérkeztünk az Óratoronyhoz, most nem akartuk kihagyni ezt a ritkaság számba menő pillanatot sem. Rettenetes nagy tömeg gyűlt össze erre a pár perces attrakcióra. Rövid volt, de érdekes. Aztán folytattuk az utunkat a Zsidóváros kirakatainak nézegetésével,(Gucci, Chanel, Lacoste, Givenchy; Hugo Boss) vajon, hol is lehetnének máshol ezek a boltok? Érdekességnek ez is jó volt. 10 óra elmúlt, amikor megkerestük a számunkra megfelelő villamost, hogy haza fuvarozzon bennünket a külvárosba, a szállásunkra. Kicsit még a csomagolással elidőztünk, és nem sokára mindenki álomra hajtotta a fejét. Mint minden este most sem kellett senkit ringatni.
Korai kelés, csomagolás befejezése, reggeli, kulcsok leadása, csomagok buszba pakolása, és irány a másik szálloda. Gyors felszállás, és indulhattunk körutunk utolsó állomása fele Telc városában. Itt már ismét a másik buszon utazókkal voltunk együtt és indultunk a városközpont irányába. A szokásos részletes ismetető meghallgatása után mindeki felfedező körútra indulhatott a főtéren. A kastély parkja a tavakkal nagyjából 2 óra alatt bejárható volt. A főtér – mondani sem kell - a világörökség része. Az összes téren álló ház megmaradt eredeti formájában. Kereskedők házai voltak ezek, alul az üzlet, első szint a lakás. Egy valódi mese díszletei ezek a házak.
Ez után az újabb csodálatos élmény után, várt ránk a zötyögős, rázós, borzalmasan kényelmetlen utazást biztosító cseh sztráda, hogy kisebb megszakításokkal végre megérkezzünk Magyarországra. Teljesen ránk sötétedett, nem lehetett olvasni, álmosak még nem voltunk, tehát akkor telefonálgattunk. Mindenkinél szólt, csengett a telefon. Értesítettük a családjainkat, barátainkat, hogy beléptünk kis hazánkba és röpke 5-6 óra leforgása alatt, mi legalább is, haza érkezünk. Aztán még egy utolsó egyeztetés, és az sofőr jóvoltából, minket a Hősök terén rakott le az autóbusz. Az úton kaptunk egy nagyon aranyos és kedves telefont az egyik barátunktól, Csigusztól, hogy kávéval, teával esetleg sült gesztenyével várjon bennünket. Kórusban feleltünk rá: zsíros kenyérrel, sok hagymával! A buszról átpakoltuk a csomagjainkat az autókba és meg sem álltunk Laci házáig. Már a földszinten vár bennünket. Aztán megszálltuk az ebédlőt és pillanatok alatt felfaltuk majdnem az egész kenyeret. Ittunk finom teát, pihentünk egy keveset, és elindultunk, mert még hosszú út állt előttünk, 220 km. Éjfél előtt nem sokkal tettük ki Arrabonát a házuk előtt.
Nagyon szép, és emlékezetes utazásban volt részünk. Csodálatos volt Prága, és azok, a kis városok, ahol ez alatt a pár nap alatt megfordultunk. Igen, azt hiszem nem kérdéses senki számára, hogy miért vannak a Világörökség részeként nyilvántartva. Ugyan nagyon elfáradtunk, de mindenki számára feledhetetlen élményekkel gazdagabban tértünk haza! MEGÉRTE!
A Prágában készült rengeteg fotóból egy kis csokorra valót (Ákos, Szilvi, Gyöngyvér és Lali) itt láthattok http://picasaweb.google.com/sebokjudit/PrGa#
